Igyekeztünk pozitív dolgokat keresni, nézzük mennyire sikerült:
1. A nem-élettípusú biztosításokra (neživotné poistenie) bevezetett adó
A kormány elfogadta a törvényt, mellyel bevezetik a biztosításokra vonatkozó 8%-os járulékot/adót. Szerencsére, az eredeti tervezettel ellentétben csak az újonnan megkötött biztosátásokra vonatkozik majd ez az emelkedés. A legtöbb biztosító erre természetesen árnövekedéssel reagál majd (5-14% közötti drágulást emlegetnek), ezért ha még az utolsó napokban megtehetjük tervezett lakás, autó vagy más biztosításunkat, akkor siessünk vele.
2. A nyugdíjkorhatát növelése
Január elsejétől újabb korhatárnövelés vár a jövendőbeli nyugdíjasokra. A nyugdíjkorhatárt 2017 -től minden évben 2 hónappal tervezik megtoldani. Miért van erre szükség? A Szociális Biztosító évről-évre egyre komolyabb adósságokkal küzd. Az alábbi ábrán igyekszünk szemléltetni mekkora hatalmas összegről is beszélünk évente. A piros oszlop mutatja, mennyivel többet költ el már most a Szociális Biztosító annál, ami a rendelkezésére áll.
Pontosan 635 milió euróról beszélünk, ami:
- 2x több, mint amit az állam a felsőoktatásra szán
- 3,2x több, mint amit az állam a felsőoktatásra szánt
- és 4,7x több, mint amit az állam az egészségügyre költött
*forrás: www.rozpocet.sk
Amit ebből nagyon fontos leszűrnünk az az, hogy ne hagyatkozzunk az államra ha reális nyugdíjhoz szeretnénk jutni, és ne is 50 évesen kezdjük el aktívan oldani ezt a problémát. Az állami nyugdíj lassan már nem más, mint illúzió.
3. Egyre nehezebb lesz lakáshitelhez jutni
A Szlovák Nemzeti Bank bekeményít, hogy elkerülje a már lassan alakuló ingatlanlufi durranását. A lakásvásárláshoz egyre nagyobb önrészre lesz szükségünk, és a törlesztőrészlet levonása után is maradnia kell elég pénznek a fizetésünkből. Teljesen normális lesz, hogy a lakásvásárlásnál 20%-ot önrészből kell majd fedeznünk. A pontosabb változáskról bővebben írtam már ITT.
4. Egy jó hír is a végére:
A 2. pillérbe a jövő évtől az eddigi 4% helyett 4.25% jut majd a bruttó fizetésünkből. 2022-re ez a szám eléri a 6%-ot. Tehát valamelyest több pénz jut a magánnyugdíjszámlánkra hónapról hónapra. Részletesebben erről a témáról következő bejegyzésünkben írunk.
Remélem a fa alatt sokkal szebb ajándékok várták az olvasókat, a honatyáktól most ennyire futotta. Mindenkinek sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk!