Biztosan mindenki elgondolkodott már azon, hogy ha éves szinten átalagosan 8-10%-os hozam[1] nagyon is elérhető, akkor miért van az, hogy sokaknak nem sikerül elérniük ezt a hozamszintet, hanem még veszteséggel is zárják a befektetési. Ezután természetesen nagyon hosszú ideig hallani sem akarnak a befektetésekről, mivel hogy az „kockázatos”, és csak veszteni lehet vele.
Ha jobban belemélyedünk a témába, akkor bizony könnyen azonosíthatjuk az okokat, melyek nem is a befektetés jellemzőiből adódnak, hanem az emberi hozzáállásban keresendők. Ebből a szempontból a befektetés tárgya (vagyis, hogy konkrétan mibe fektettünk be) sokkal kisebb jelentőségű. Természetesen sokat számít, hogy hova tesszük a pénzünk, de sokkal jobban számít, hogy azt hogyan tesszük és milyen céllal.
Az alábbiakban ismertetem az átlagemberek második legnagyobb hibáját, melyet elkövetnek, a következő cikkben pedig majd írok a legnagyobb hibáról, melyet meglátásom szerint 100-ból 99 ember elkövet. Egy harmadik cikkben pedig majd összefoglalom, hogy mit tehetünk még ezeken felül, hogy még biztosabban elérjük az átlagosan elvárható piaci hozamot.
A pénzét befektető átlagember második legnagyobb hibája
Az emberek a második legnagyobb hibájukat akkor követik el, amikor olyan befektetést választanak, melynek a kockázatát pszichikailag nem képesek kezelni. Itt elsősorban arra gondolok, hogy az emberek szeretik a magas hozamokat (mert ugye ki ne szeretné?!), de nem szeretik a volatilitást, vagyis azt, hogy a magas hozam törvényszerűen nagyarányú kilengésekkel és átmeneti veszteségekkel párosul.
Csak egy kis példa a volatilitásra, hogy a valóságban mivel találkozhatunk.
A fenti ábrából látszik, hogy az elmúlt 20 évben az S&P 500 éves hozama 5,6% volt, melyhez hozzá kell még adnunk a 2,45%-os osztalékhozamot[2], így az évesített hozam cca. 8,05% p.a., de ez még véletlenül sem egyenletes! Szemmel is látható 3 nagy emelkedési szakaszra és 2 csökkenő szakaszra oszlik. Az első emelkedési szakasz 90%-os, majd ezt követi egy 45%-os csökkenés, ezután újabb 90 %-os emelkedés, majd egy 50 %-os csökkenés végül egy napjainkig tartó 240%-os emelkedési szakasszal folytatódik.
Mindenkinél megvan az a szint, amelynél nagyobb átmeneti veszteséget nem képes elviselni, és ezt nevezhetjük ingerküszöbnek. Ez az ingerküszöb mindenkinél más és más, vannak emberek (és most szándékosan nem befektetőt írok, hiszen az átlagember magatartása elég messze van a profi befektetők magatartásától), akik még az átmeneti 1-2 százalékos veszteséget sem képesek elviselni, másoknál az ingerküszöb valahol 10-20 százaléknál van, de olyan emberek is léteznek, akiket a befektetett pénz 50 százalékos átmeneti vesztesége sem hoz lázba. Szándékosan átmeneti, vagyis nem realizált veszteségről (nyereségről) írok, hiszen a befektetések hozama és aktuális értéke naponta változik, és csakis akkor válik véglegessé, ha kilépünk belőle, vagyis realizáljuk a nyereséget vagy a veszteséget. Az átlagember reakciója az ingerküszöböt meghaladó átmeneti veszteségre a befektetés azonnali felszámolása és a pénz kivétele (elmúlt 20 évben ez kétszer is könnyen megtörténhetett), melyet azzal a logikával indokolnak, hogy ne veszítsenek többet. És nagyon érdekes, hogy pl. annál az embernél, akinek az ingerküszöbje 10%-os átmeneti veszteségnél van (1.000 euró befektetésének pillanatnyi értéke 900 euróra csökken), a 10%-os átmeneti nyereség (1.000 euró befektetés pillanatnyi értéke 1.100 EUR) nem készteti arra a cselekvésre, hogy azonnal vegye ki a pénzét, mert már „túl sokat keresett”. Ilyenkor az ember nagyon örül, már markában érzi a nyereséget, melynek felét vagy egészét fejben már el is költötte, de nem veszi ki, hiszen ha hozott 10%-ot, miért ne hozna 20 százalékot is?! Ismerős a szitu?
Tedd szívedre a kezed! Te hogy reagálnál ebben a két esetben?
IGEEEEN, még, még, még!!!! Kiveszem az összes pénzem! SOHA TÖBBET ILYET!!
A baj csak az, hogy a 10%-os hozam mellet a 10% átmeneti veszteség (sőt még ennél nagyobb, görgessünk csak vissza a cikk első ábrájára) sem szokatlan dolog, ami viszont már cselekvésre késztet. Ezt a problémakört szokták mohóság és a félelem párharcának jellemezni. Ugyanis az embereknél, ha nekik áll a zászló, vagyis az átlagos hozamokkal összehasonlítva épp átmeneti magasabb hozamokon állnak, akkor könnyen a mohóság kerekedik felül, hogy még többet és még attól is többet akarjanak (Erre az emberi tulajdonságra játszik rá az összes piramisépítő társaság, akik rövid időn belül óriási „hozamokat” kínálnak, melyek eleinte működnek is, de szinte mindig sírás a vége…).
Vagyis olyan hibás cselekvési kényszer indul be, amely arra készteti az embereket, hogy még több pénzt fektessenek be, vagy csak a meglévő befektetéseiket hagyják tovább futni, hadd fialjon tovább. Igen, ám, de amikor beborul picit az ég és átmeneti veszteséggel szembesülnek, akkor a félelem kerekedik felül, hogy nehogy már többet veszítsünk, azonnal vegyük ki azt, ami még menthető.
És ezzel a hozzáállással el is érkeztünk oda, hogy az átlagember az átmeneti hozamoknak nagyon örül, de nem realizálja azt, az átmeneti veszteség miatt meg zsörtölődik, hogy már megint mire beszélték rá, mibe tette a pénzét és normális reakciónak tekinti, hogy azonnal mentve a menthetőt kivegye a maradék pénzét. Ez a hibás hozzáállás viszont oda vezet, hogy csak veszteségesen végződő befektetései lesznek. Ilyen magatartást két módon lehet kezelni. Egyrészt ezeknek az embereknek vagy el kell ismerniük, hogy a befektetés nem nekik való és egyedül csak az alacsony hozamú garantált, vagy nagyon biztonságos befektetési formák kedvezők számukra, illetve ha mindenképp be szeretnének fektetni, akkor szigorúan az ingerküszöbön belül, alacsony várható hozammal.
De ha már alacsony hozam. Van értelme 2-3%-os éves hozam végett befektetni? Ezzel az inflációt ugyan ellensúlyozzuk, de befektetési szemszögből nincs sok érteleme, akár el is költhetnénk a pénzünk.
Javaslom elolvasni a pénzügy.sk-n lévő cikket a befektetés céljáról. Elég idevágó téma:
https://penzugy.sk/blog/alapfogalmak-mi-az-befektetes
De ha a magas hozamot is szeretnénk és még el is akarjuk kerülni azt, hogy végül nagyon alacsony végső hozamunk vagy akár veszteségünk legyen, akkor bizony képeznünk kell magunkat.
Ezt legegyszerűbben talán egy autós példával tudnám szemléltetni. Ugye senki sem botránkozik meg azon, ha azt mondom, ha valaki autótulajdonos szeretne lenni és netán még vezetni is szeretné azt, akkor szinte kötelező, hogy valamennyire „értsen” az autókhoz, persze nem az az elvárás, hogy bármi hibát rögtön ki tudjon javítani, csukott szemmel szétszedni és összerakni, hanem tudjon égőt cserélni, szélvédőmosót feltölteni, olajszintet ellenőrizni, vagy akár kereket cserélni, és ne lepődjön meg azon, hogy „Jé, három pedál van benne és nekem csak két lábam van”!
Így van ez a befektetésekkel is. Ha valaki be szeretne fektetni, akkor egy nagyon minimális szinten értenie kell hozzá. Kb. olyan szinten, ahogy az autókhoz kell érteni.
Megbízhatunk bármilyen profi befektetési tanácsadót, az emberi pszichét ő sem képes kezelni, és emiatt az elszenvedett veszteséget sem lehet „rá kenni”. Ha már be akarunk fektetni, akkor az egyedüli helyes lépés az önképzés (könyvek, cikkek, szakmai videók) és megfelelő befektetési tanácsadó tanácsainak egyidejű és folyamatos igénybevétele (pl. hírlevelek, rendszeres konzultáció). Ez azért fontos, mert a piaci pánik esetén, amikor a csapból is az folyik, hogy esik a tőzsde, csökken a befektetett vagyon értéke, milliárdok tűntek el stb.-stb. legyen kitől megkérdezni azt, hogy „most mit csináljunk?” És használható választ kapva képesek legyünk meghozni a racionális döntéseket.
[1] USA Dow Jones indexének 120 évet átölelő 1897 és 2017 közötti hozama az osztalékokat újrabefektetve dollárban éves 10,01%, https://dqydj.com/dow-jones-return-calculator/