Ingatlan - venni vagy bérelni?

2017. 10. 08.
Profile picture for user Adam
Mazács Ádám
Öt éve már annak, hogy ingatlanirodát nyitottam. Célként pedig azt tűztem ki, hogy ügyfeleinknek a legjobb szolgáltatást akarom nyújtani. Elszomorító látni, mennyire alacsony színvonalú az ingatlanközvetítői szolgáltatás hazánkban. Ebből is adódik az, hogy az emberek többnyire hiányos tudással rendelkeznek ebben a témában. Erre rásegít az is, hogy a legtöbb információ nem érhető el magyar nyelven. Ezért határoztam el magam blogírás mellett, hiszek benne, hogy javítani tudunk ezen a helyzeten. Szeretnék minél több hasznos tudást átadni, hogy az emberek elkerülhessék az ingatlanpiac buktatóit, és zökkenő mentesen jussanak hozzá új otthonukhoz vagy válhassanak meg ingatlanuktól
Lépjünk kapcsolatba!
alapkep.png

Adóságba verjem magam 30 évre vagy dobáljam ki a pénzt egy lakásra, amely sose lesz az enyém? Az otthont keresők egyik fele csak saját ingatlanában érzi jól magát, a másik csoportnak az albérlet ad szabadságérzetet, amit semmi pénzért el nem cserélnének. Az igazság az, hogy nem lehet, és nem is kell igazságot tenni ebben a kérdésben. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy melyik megoldás felel meg neki a legjobban.

 

 Bármelyikbe is vágunk bele, nem árt tudnunk pár dolgot, hogy új otthonunkban kényelemesen érezzük magunkat.

Ha bérlet pártiak vagyunk

Bérleti szerződést köthetünk a Polgári Törvénykönyv (Občianský zákonník) vagya 2014-ben életbe lépett rövidtávú lakásbérletre vonatkozó törvény (Zákon o krátkodobom nájme bytu) alapján. Utóbbi mivel kevésbé ismert, ezért a későbbiekben egy egész cikkben fogok vele foglalkozni.

Két fajta bérleti szerződés létezik, a határozott és a határozatlan időre megkötött. Legfőbb eltérés a szerződés megszűntetésének feltételeiben van. Elsők között egyezzünk meg, hogy melyiket választjuk, mert a két szerződésfajtát nem lehet kombinálni. A határozatlan időre megkötött lakásbérleti szerződést bármelyik fél felmondhatja, egyoldalúan, három hónapos felmondási idővel. A határozott időre megkötött bérleti szerződések lejáratkor megszűnnek, esetleg megszűntethetők előbb is, de csak közös megegyezéssel. Az egyik legnagyobb butaság, amellyel találkoztam, mikor a határozott időre kötött szerződésbe belefoglalják, hogy amennyiben nem mondják fel, automatikusan meghosszabbodik. Ha fel kellene mondani és nem járna le, akkor határozatlan időre kötött bérleti szerződés lenne. Meghosszabbítani csak írott melléklettel (Dodatok) lehet, amelybe mindkét félnek bele kell egyeznie.

Bizonyos esetekben van lehetőség a határozott időre megkötött szerződés lejárta előtti egyoldalú felmondására, azokban az esetekben, ha a bérlő:

  • nem fizeti rendesen a bérleti díjat,
  • tönkreteszi lakásunkat,
  • esetleg nem arra használja, amire bérbe vette,
  • kiadja albérletbe az engedélyünk nélkül,
  • leterheli ingatlanunkat.

Bérlőként azonnal felmondhatjuk a bérleti szerződést, ha:

  • a tulajdonos nem adja át a lakást a szerződésben megegyezett időpontig,
  • akadályoznak abban, hogy használjuk az ingatlant.

 

Amennyiben a saját ingatlant preferáljuk

Ingatlanvásárlás esetén az egyik legfontosabb kérdés, hogy honnét is lesz pénzünk a vásárlásra. Amennyiben hitelre van szükségünk, konzultáljunk megbízható pénzügyi tanácsadóval a lehetőségeinkről. Mindig kérjük ki tőle több bank ajánlatát is, hogy tudjuk összehasonlítani őket. Csak akkor vágjunk bele az ügyletbe, ha tanácsadónk is támogat benne. Ne kockáztassuk feleslegesen az előleg elvesztését, fekete pontot jelentene a bankoknál, ha korábban már elutasították hitelkérelmünket.

Ne fukarkodjunk az önrésszel és a hitelt kétszer is gondoljuk meg, és amennyire lehetséges, a legkevesebb hitelt vegyük fel. A fel nem vett hitel legnagyobb előnye, hogy nem kell visszafizetni, és még a kamatot is megspóroljuk. Amennyiben nem rendelkezünk önrésszel, azt tanácsolom, halasszuk el az ingatlanvásárlást későbbre, amennyiben lehet, és kezdjünk el spórolni.

Mielőtt pénzt adnánk ki a kezünkből, kérjük ki ingatlanközvetítő tanácsát a pénz biztonságos kifizetéséről. Minden valamirevaló ingatlaniroda tud segíteni közjegyzői vagy ügyvédi letétben. Biztosan nem örülnénk, ha le kellene mondanunk nehezen megkeresett pénzünkről.

 

Végül pár általános érvényű tudnivaló

Az ingatlanon kívül ismerkedjünk meg a környékkel is, nem mindegy ki lakik a szomszédunkban.

Ha több hasonló lakás közül választhatunk, én mindig az alsóbb szinteket ajánlom, főleg ha nincs felvonó. Gondolkodjunk előre, nem leszünk fiatalabbak, és fiatal pároknál számolni kell új családtag érkezésével is. Idővel egyre nehezebb lesz a lépcsőzés, és a babakocsi sem fog magától felmenni az emeletre.

Mindig ellenőrizzük a tulajdonlapot/tulajdonlapokat, amelyek az ingatlanhoz tartozhatnak.

Remélem, segítő kezet nyújthattam az ingatlanok bérlésének és vételének útvesztőjében. Ha bármilyen kérdése lenne a témával kapcsolatban, felteheti az elérhetőség menügombra kattintva, vagy közvetlenül fordulhat az irodánkhoz: www.awreal.sk

Mazács Ádám  A-W Real

 

Image
awreal.png

Új hozzászólás

Egyszerű szöveg

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • A webcímek és e-mail címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.